Welcome to our Planet!

Business Superbrands 2010 - elismerés a Business Planetnek

 

Díjazták a minőséget. Idén hatodik alkalommal adott iránytűt a vásárlóknak a független szakmai zsűri, mikor kiosztotta a Superbrands díjakat, első alkalommal pedig a MagyarBrands elismerésről is szavaztak. Ezek alapján tudható, mely márkák, mely cégek érdemlik meg valóban a vevők bizalmát. Hisszük azt, hogy a reklám helyett, mellett a jel, amelyet mostantól cégünk egy évig viselhet, hirdeti a biztonságot és a garanciát a mindennapi választáshoz.

 

A ma egyedülálló elismerés visszajelzés nekünk is, hiszen már azokat is a zsűri jelöli, akik egyáltalán felkerülnek a listára, a döntés kizárólag a bírálók saját tapasztalata és szaktudása alapján születik. Sem pályázni, sem jelentkezni nem lehet ugyanis az elismerésre.

 

Idén harmadik alkalommal ült össze a 18 tagú, független szakemberekből álló zsűri akik minket, a Business Planet Kft-t találtak érdemesnek arra, hogy egy évig viselhessük a Business Superbrands 2010 megkülönböztető jelzést

 

************************************************************************

 

Üdvözöljük a Business Planet Kft weboldalán és köszönet a kattintásért hogy ellátogatott hozzánk!

Igyekeztünk sok információt oldalunkra feltölteni és Önökkel megosztani, hogy könnyebb legyen az indulás, és sikerüljön ötleteket és tippeket meríteni rendezvényeik, céges utazásaik, csapatépítő tréningjeik megszervezéséhez.

Tudjuk azonban, hogy lehetetlen feladatra vállalkoztunk, hiszen szállodák, rendezvényhelyszínek, csapatépítő programok terén naponta frissül a kínálat, mi mégis megpróbálunk lépést tartani és Partnereinket a legújabb trendekről, helyszínekről, programokról tájékoztatni.

Nyilván mindent mi sem tudtunk itt elhelyezni, a kínálat óriási, csak meg kell keresni az Önök cégéhez illőt, tehát kérjük, írjon nekünk, hívjon minket, hogy a lehető legjobb, Cégükre szabott ajánlatot elkészíthessük.

Lendületes, kreatív, megbízható és nagy tapasztalattal rendelkező csapat fogadja megbízásukat, alig várjuk, hogy alkothassunk, szervezhessünk.
Önöknek pedig, marad idejük és energiájuk Cégük többi gondjára-bajára.
Trénereinktől úgy tudjuk, ez a win-win szituáció :)

 

**************************************************************************

 

ÚJ!

Gyermekrendezvények, gyermekbarát szállodák értékesitésére új oldalt hoztunk létre: látogassanak el a www.kidsplanet.hu oldalra!

(egy egyszerű kattintás fent a kidsplanet logo-ra)


Business Planet Kft.

Cégünk, a Business Planet Rendezvényszervező Kft 1998 óta a működik hazai és külföldi rendezvénypiacon.

Fő tevékenységünk a rendezvényszervezés, vállaljuk a céges rendezvények minden válfaját, a megtervezéstől a lebonyolításig.
Jó kezekben van nálunk, ha céges rendezvénye, utazása megszervezésében elkél egy kis segítség.

 

Rendezvényszervezés
Legyen szó a komolyabb műfajról - meetingek, vállalatvezetői értekezletek, szakmai tréningek - nagy tapasztalattal és helyismerettel segítünk kiválasztani az adott rendezvényhez legjobban illeszkedő helyszínt és kiegészítő programot.
Otthon vagyunk a könnyedebb körülmények megteremtésében is: karácsonyi partik, évnyitó és záró bulis hétvégék, családi napok megszervezésében szintén nagy a gyakorlatunk.

 

Csapatépítés, csapatépítő tréningek
Folyamatos kihívást jelent, Partnereinknek a legújabb trendeket és helyszíneket felkutatni, folyamatosan és új programokat ajánlani. Kiválasztjuk a megfelelő helyszínt, ismerjük a legjobb trénereket, vannak saját programjaink és tudunk néhány órában is csapatépítő élményt garantálni.

                                                                                                                                                

Konferenciaszervezés
Egy sikeres konferencia a megfelelően kiválasztott előadókon és az érdeklődő hallgatóságon túl, kiváló helyszínt, igényes ellátást, tökéletes szervezést és gördülékeny lebonyolítást igényel.Ezt mi mind tudjuk és vállaljuk.

 

Szállodai értékesítés

Több éves szállodai tapasztalatunkat nem akartuk sutba dobni így még mindig örömmel elfogadunk megbízásokat szállodák értékesítésére, nyitó szállodák értékesítési csapatának összeállítására, tréningezésére, szállodák piaci bevezetésére, átvilágításra, átszervezésre tanácsadásra vonatkozóan.



Sokévi munkánk eredményeképp nagyon jó és megbízható kapcsolatokat építettünk ki alvállalkozóinkkal: szállodákkal, éttermekkel, rendezvényhelyszínekkel, programfelelősökkel, s ezek a kapcsolatok is egyfajta garanciát jelentenek partnereink rendezvényeinek gördülékeny lebonyolítására.



Célunk, hogy számos sikeres és jól megszervezett rendezvény lebonyolítása mellett, maradjon időnk és alkalmunk tartós és jó emberi kapcsolatokat kialakítani cégeink képviselőivel, hogy minél részletesebben megismerjük és nyomon kövessük a másik oldal folyamatosan változó igényeit és folyamatosan megújulva reagáljunk is azokra.

© 2009 - Business Planet Kft. - ÁSZF - Engedélyszám: U-001174 Designed By : Kondákor László (KONDI)

Business Planet Kft. * Rendezvényszervezés * Konferenciaszervezés * Csapatépítés * Céges utaztatás
Gyermekrendezvények * Referenciák * Szállodai értékesítés * Saját értékesítésű szállodáink